Blog

Tizenkettő

2016.07.03. 20:42, Runa
Címkék: personal
Meleg van >.>

Sziasztok! :3

Igen, végre visszatértem, ehehehe ^^'

A vizsgáimat, legalábbis amik a végén voltak, sikerült jól elcsesznem. Egyszerűen... beleestem egy lyukba, amiből nem tudtam kimászni, elvesztettem a motivációmat. És most szomorúnak kéne lennem mert minden elromlott és érzem is, hogy egy részem, belül, szokás szerint a saját magam szidásával akarja tölteni a nyarat, mert hogy lehetsz ilyen idióta? de próbálok ellenálni. Ez a hozzáállás keserítette meg a gimnazista éveimet is. Ez, és az, hogy sokszor alábecsültem magam. Azt hittem, hülye vagyok egy tárgyhoz, aztán utólag szinte mindig kiderült, hogy amúgy értem, ha valaki jól el tudja magyarázni nekem. Szóval gondolkoztam, rengeteg időt töltöttem vele, és elhatároztam, hogy komolyabban fogom venni a dolgokat és sokkal több időt fogok tanulással tölteni. Csak önuralom és elhatározás kérdése... Sok erőfeszítés kell majd hozzá, mert én mindig is ilyen voltam, csak hát eddig boldogultam így is, mert soha sem kellett olyan sokat tanulnom, mint most... A lényeg, hogy újra be fogok iratkozni (mert különben átkerülnék fizetősre), és most rendesen meg fogom csinálni. Anyám persze próbál meggyőzni, hogy menjek át anglisztikára, de 1) félek, hogy tanárként kötnék ki 2) mostanra jöttem rá, hogy én igenis ezt akarom csinálni. Anya szerint Vörös miatt akarom folytatni, de mostanra pont az ellenkezője lett igaz: akkor lehetnék vele együtt, ha az Anglisztikát választanám, mert akkor jöhetnék hozzá Pestre. Kicsit csábít a gondolat, hogy műfordító legyek, de egyúttal úgy érzem, megutálnám a fordítást, írást és nyelvtanulást, ha nagyon sokat kellene vele foglalkoznom.

Hétfőn feljöttem Pestre, Augusztus végéig itt fogok lakni Vörösnél. Hála neki, könnyebb volt megoldani a munkát, viszont le kell mondanom a fesztiválönkébtességről, ha két egész hónapot át akarok dolgozni. Holnap kezdek egy gyorsétteremben, miután lefutottam (a remélhetőleg) utolsó kört az üzemorvosnál. Hoztam rengeteg cuccot magammal, egyúttal rengeteg elvégzendő feladatom is van. Rendet kell raknom a gépemen és külső vinyómon, átnézni az összes regisztrációmat, átpakolászni őket a nem használt e-mail címeimről. Hoztam rengeteg mappát, arra számítva, hogy végre lesz időm írni, befejezni rengeteg megkezdett novellát és verset. Plusz feltettem a gépemre a Vocaloid3-at, szóval a zene/dal írás is szerepel a terveim között. Ha mindezt ősszel úgy folytathatom, hogy az alapok megvannak, és minden rendezett, az hatalmas segítség lesz.

Egyébként jól megvagyunk Vörössel. Tegnapelőtt megpróbáltunk úgy palacsintát sütni, hogy egyikünk sem csinált még ezelőtt, vicces volt. Amíg ő dolgozott, én nekiestem a lakásnak, átsúrolta a csapokat, vécét, minden létező felületet lemostam, ugyanis két fiú elég nagy koszt tud hagyni, főleg Vörös szobatársa, aki annyira lusta, hogy a serpenyőből eszik, amiben a kajáját csinálja és a pohara már opálosodik, mert mindig csak kiöblíti, de sosem mossa el...

Azt hiszem, jól elleszek itt, legalábbis amíg Vörös itt van,  mert mellette mindig megnyugszom. A többit meg majd meglátjuk.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

csokifagyi kompóttal
 
Runa | 21 éves | programtervező palánta | kocka | imádja a fekete cuccokat | zenélget meg énekel | író akar lenni | örök álmodozó | javíthatatlan pesszimista | Kávé-, csoki- és alvásfüggő | introvertált | kutyabolond | ISFJ | notinterestedinyourbooty* | hiperaktív | leszaromhogymilányos |  (login)
 
» Blog
» Rólam
» Site
» Stalking
» Stash

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon